Álmok tábora - Gyerektábor

2026.07.30

💭Tudtad, hogy a színes televíziók elterjedése előtt az emberek többsége fekete-fehérben álmodott? Ma már a gyerekek és fiatalok szinte 100%-a élénk színesben látja az álmait. Az agyunkra folyamatosan hatással van a minket körülvevő világ — de vajon mi a helyzet azokkal az álmokkal, amiket Isten helyez a szívünkbe?

🏜️ Az idei 2. gyerektáborunk, az Álmok tábora főszereplője az a József volt, akinek álmai nemcsak különlegesek, hanem nagy hatásúak is voltak. Azt álmodta, hogy családtagjai kéveként, illetve csillagként meghajolnak előtte, aminek hatására az addig is feszült viszony a testvéreivel még inkább elmérgesedett (tett érte József is bőven). Az álmait mintha ezer darabra tépnék, amikor 17 évesen testvérei eladják, elkerül Egyiptomba, ahol viszont nincs panasz a munkájára, mégis börtönbe kerül. Az ezer darabra tépett álmokat a több mint 10 év börtön még jól meg is tapossa – ki ragaszkodna ilyen körülmények között az álmaihoz? József viszont kitartó, 30 évesen kikerül a börtönből, a fáraó szolgálatába áll, majd pedig néhány év múlva a testvérei gabonáért utaznak Egyiptomba, és anélkül, hogy felismernék, leborulnak az addigra magas rangra jutó József előtt. Több mint 20 év telik el az álmait követően…

⏳ Gyakran 20 hónap, vagy éppen 20 nap is embert próbáló lehet az életünkben. Lehet, most is épp egy olyan időszakban vagy, amikor nem látod, hogy mi vár rád, de tudnod kell, hogy Isten sokkal messzebb lát, mint mi magunk. Terve van az életeddel, és ez az időszak lehet, hogy éppen arról szól, hogy felkészít téged a rád váró kihívásokra.

❤️ A gyermekek előtt is komoly kihívások álltak ezen a héten, amikor 4 csapat versenyzett a díjakért. És persze ott volt a díjak díja, az okosóra, amiről több gyerek szó szerint is álmodott, olyannyira szerette volna. Készek voltak megküzdeni érte, bár a tabella elkeserítő eredményt mutatott egy-egy pillanatban. Viszont ezektől sokkal nagyobb küzdelem is van már mögöttük, hiszen mindnyájan kikerültek a saját családjukból. A legtöbbükben felmerült már a kérdés, hogy szeretnek-e engem? Aztán akár az is: szeret-e Isten engem? Isten pedig mindeközben válaszul készíti az ő megoldását, készíti a befogadó családokat, a szíveket.

Álmok, foci, strand, számháború. Micsoda felsorolás ez a gyermekek szempontjából – lehetőleg mindegyikből jusson minden napra. Noha focit, strandot és számháborút nem is tudunk kívánni számodra, kedves olvasó, de álmokat, azok beteljesülését és hitet abban, Aki gondot visel ezekről az álmokról, azt nagyon is kívánunk neked!

"De az Úr Józseffel volt, hűséges maradt hozzá…" (1Mózes 39:21) 🙏

Share