Utógondozotti tábor 2026
🔥 Mitől lesz egy tábor elég jó? Mitől lesz emlékezetes?
Merthogy az emlék összetett dolog ám, és legtöbbször olyan emberek között alakul ki, akik között szoros kötelék áll fenn.
De mi a helyzet 8 utógondozott fiatallal, akik viszonylag ismeretlenül vannak együtt mindössze 4 napig? Elég idő ez arra, hogy közös emlékeket kovácsoljanak?
Egyáltalán: az emlékeket kovácsoljuk, mint a kovács a vasat? Felhevítünk valamit – például érzelmeket –, aztán addig gyúrjuk, míg olyan formát kapunk belőle, ami a legtöbbünk számára pozitív? Még ez a viszonylag bonyolult folyamat sem fedi le igazán a valóságot, mert nehéz dolog a megnyílás: vállalni a sebezhetőséget, megosztani magunkból részleteket.
🎬 De ha vannak erre lehetőségek, mint egy remek film utáni beszélgetés, akkor elindulhatnak bennünk a dolgok.
A közösen megnézett Zöld könyv – Útmutató az élethez című film pont ilyen. Két teljesen különböző világból érkező, egymás számára idegen ember indul útnak benne, tele előítéletekkel. A közös utazás, a nehézségek és a megélt élmények hatására azonban a falak leomlanak, és egy életre szóló, mély barátság alakul ki közöttük. Pont úgy, ahogy velünk is történt.
De mit indít ez el bennem? Lehet, hogy nekem teljesen mást mond a film, mint neked. És ez így van rendjén.
💬 Mit eszünk, mit iszunk?
Magyarok között gyakran elhangzó – egyáltalán nem költői – kérdés. Így indult az utolsó esti záró tábortűzünk is, de kellő türelemmel el lehet jutni a hastól egészen a szívig.
El lehet jutni addig, amíg már meg merem osztani a többiekkel: számomra ez a rövidke 4 nap erőt jelent. Erőt, amibe kapaszkodhatok a következő időszakban, amire vissza tudok emlékezni, amire jó visszanézni.
De mire nézhetek vissza? Hogyan tud egy röpke 4 nap erőt adni a szürke hétköznapokhoz? Itt csapnánk át klisékbe, ha megpróbálnánk szavakkal megmagyarázni azt, ami neked és nekem teljesen mást jelent. A lényeg az, hogy 3 év után a táborunk most érte el igazán a kitűzött célját: valódi, megtartó közösséggé váltunk.
✨ Számodra, kedves olvasó, mi ad erőt ehhez a héthez? Állj meg egy pillanatra, és képzeld magad oda a tábortűzhöz. Ha először a sült szalonna illata ugrik be, ne vádold magad, ez teljesen rendben van – de menj egy kicsit tovább! Mi az, ami igazán feltölt?
Jövőre újra találkozunk! Elég lesz majd a 4 nap? Most azt mondjuk, de jó lenne hosszabban is, hogy ne csak belobbanjon az a tűz, hanem tartósan hevüljön. Hogy a kapcsolatok még tovább mélyüljenek, és a közös erő tovább nőjön…
u.i. Ugye megbocsátod nekünk, kedves olvasónk a kitakart arcokat és megérted, hogy miért tesszük?


